Itt ülök most újra a jó öreg írógép előtt. Emlékszem már gyermekkoromban is csodáltam ezt a gépezetet, amely e sok kilós masina belsejében az apró kis kalapácsok egész sorával a papírra képes vinni az ember gondolatait. A Royal volt az első. Hamar megismertem minden betűjét, s tudtam, hogy az i betűt erősebben kell megütni, mint a vét, a gét, vagy a hát, mert egyszer a költözés során leejtették és az i betűt mozgató kis kalapács “nyele” meghajlott. Jött aztán az Erika, meg az elektromos Robotron, no meg a számítógépek és én azóta is olyan erővel püfölöm a betűket, mint anno a Royalon megtanultam – a százkét gombos számítógép klaviatúra szegény i betűje pedig különösen nagyot kap… hiába a szokás az szokás. Nálam meg ez lett a szokás.
És persze a mai napig nem értem, hogy az A betű mellett miért az pont az S van, vagy hogy a V miért a B mellé került, de csodálom a Qwerty cég nagyszerű névválasztását és ötletes marketing fogását – miszerint nevük ott szerepel minden billentyűzeten…. hát nem igazuk volt!?
A gépelés közben a port is letörlöm már a jó öreg Royalról. Csoda kis masina ez – megérdemli a takarítást. Hiszen nagy idők nagy tanúja, mert meglehet még monarchia volt, amikor összerakták, aztán megélt kiegyezést, két világégést, 56-ot, 68-at, 89-et, taxis sztrájkot és ezredfordulót, no meg NATO és Uniós csatlakozást. Betűi már megkoptak a sok jó és rossz hírek gépelése alatt. Így ma már egy nyugdíjas öregúr kényelmével ír csak a papírra, de betűi délcegen rendeződnek sorokba mindmáig. S ami ma a számítógépen a szövegszerkesztő menüjének ismeretében érhető csak el, az itt egy kapcsoló finom eltolásával állítható. Mechanikai remekmű, az alkotó ember egyik legnagyszerűbb találmánya.
A Royal azonban csak eszköze és nem oka az írásunknak. Vallom – némely filozófia dogmákkal szemben is – hogy az embert az állatvilágtól nem a beszéd, hanem az írás képessége különbözteti meg. Mert nyávognak a macskák, ugatnak a kutyák, énekelnek a madarak – vagyis beszélnek, megtanítják kicsinyeiket vadászni, házat őrizni vagy épp fészket rakni, de csak az ember képes a megszerzett tudását akár évszázadokon is átívelően írásban átadni utódainak. Ezért szerintem az írás képessége és tudománya különböztet meg minket, embereket leginkább a Föld minden más élőlényétől, de legfőképp az állatoktól. Mert a hat-nyolc ezer éves hieroglifák, a latin vagy ógörög szövegek, a kínai papirusz tekercsek mai írásunkra talán egyáltalán nem emlékeztető írásjeleiből ma éppúgy ki tudjuk olvasni az évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt élt őseink gondolatait, mint napjaink bitekbe fűzött elektronikus leveleiben, az emailekben leírtakat. S ami az emberiség hajnalán a barlang fala, a civilizáció kezdetén a kőtábla, később a technikai civilizáció elején a papirusz, majd a papír lett, az ma az információs társadalom hajnalán az elektronikus világháló bitek alkotta szövevénye. Vagyis csak a hordozó anyaga változott, az írás iránti igény változatlan és mondhatjuk, hogy egyidős az emberiséggel.
Parancsolatok, mitológiai történetek, őrült diktátorok és világhódító hadvezérek, felfedezők, világutazók, költők, írók, politikusok és korszakalkotó tudósok használták arra az írást, hogy megosszák másokkal tapasztalataikat, gondolataikat. Versek, operák, színdarabok, tanulmányok, viccek, boldog és boldogtalan sorok őrzik, Aristoteles, Mózes, Platon, Galilei, Napoleon, Columbus, Goethe, Buddha, Hitler, Marx vagy épp Washington gondolatait, amelyek épp úgy jellemzik magát az embert, mint a kort és a földrajzi helyet, melyben az írások születtek.
Mert írni muszáj! Van hogy csak annyit: szeretlek. Van, hogy regényeket, van, hogy verseket, van, hogy az új tudást jelentő képleteket, van, hogy a régmúltra emlékeztető feljegyzéseket, van, hogy világmegváltó gondolatokat, van hogy csak hétköznapi dolgokat.
Mert írva vagyon, hogy szeresd felebarátodat, mert írva van, hogy Ave Cesar!, mert írva van, hogy négy ezredév után a Nap kihűl, mert írva van, hogy még nyílnak a völgyben a kerti virágok, mert írva van, hogy e = m X c2, mert írva van, hogy Talpra magyar, mert írva van, hogy szeretlek ……. és írva vagyon, hogy porból vagyunk, s porrá leszünk… de az írásunk megmarad!
Németh Csaba
(2005 november)