Az idő, és annak múlása meghatározója emberi voltunknak. A pillanat, mely olykor észrevétlenül suhan el, máskor múlni nem akaróan van jelen életünkben. Az idő nehezen definiálható, s csak a technika segítségével fogható meg és mutatható be.

Időmérésünk tág határok között változik. Az évmilliókat, évezredekkel osztjuk, az évszázadokon belül évtizedekkel számolunk, s évekkel, negyedévekkel, hónapokkal, hetekkel és napokkal szűkítjük a végtelen idő ránk eső jelenét.

Kényelmes hétköznapjainkban nagy léptékekkel mérjük az időt. Őszről és tavaszról, nyárról és télről, reggelről és estéről, hajnalról és éjszakáról beszélünk. Rohanó mindennapjainkban szűkebbre vesszük a mértéket, órákban, percekben, és másodpercekben számolunk.

Az időnek, mint mértékegységnek,  közös nevezője az ember, aki mindig igyekezett meghatározni mulandóságának léptékét. A napóra, a vízóra, a homokóra, a mechanikus és atomóra sem jelez mást mint az idő múlását. Az idő a végtelenből indul és a végtelenbe tart, nem áll meg soha, s egy szempillantás alatt átsuhan a jelenen – folyamatosan jelezve az idő halhatatlanságában emberi mulandóságunk szűkre szabott korlátait.

A kerek évfordulók, akár csak egy emberöltőben meghatározó fordulópontjai időszámításunknak. Ma, amikor  már csak 44 nap van hátra a 2000. esztendőből, a 20. századból és a 2. évezredből – megállhatunk egy pillanatra, hogy megpróbáljuk összeterelni a befejezetlenségeket, a hiába megkezdett utakat, életünk elszáradt vadhajtásait. Az emlékezés újraértékel és torzít. A múló cselekedetek mitikus állandósággá válnak. Apró epizódok sűrűsödnek össze egyetlen képpé, ami életünk emblémájává válik. Ám amíg létezünk, bennünk van az alakulás, a változás. A múló idő sodrásában kompresszált állóképek sorában őrizzük az idő, az időnk egy-egy pillanatát.

Az idő, mely magában hordozza a múltat, a jelent és a jövőt – emberi fantáziánk egyik legerőteljesebb mozgatója. A múló jelenben keressük a jövő körvonalait. Asztrológusok és jövőmondók évezredek óta kutatják a jövőt.

A csillagos ég látványa mindig elkápráztatta az emberi tudatot, amely olykor képtelen egyértelmű határvonalat húzni, múlt, jelen és jövő közé. Minden ember mást lát a csillagokban. Apokalipszis és benefícium, a totális katasztrófa és áldott jövő – a jóslat azonban mindig magában hordozza a bizonytalanságot, amelynek apró ráncait csak az idő simítja ki.

Minden ember mást vár az ezred fordulótól, az idősebb nemzedék talán a régi korokban megjósolt világkatasztrófáját, a fiatalabbak pedig talán egy békésebb, boldogabb új évezred eljövetelét. De valószínűleg mindkét nemzedék csalódni fog.

A tudomány szemével nézve az ezredfordult elmondhatjuk: él egy emberi generáció, amelynek fiatalkorában a bolygók elképzelhetetlenül távoli fénypontok voltak és a Hold az elérhetetlenség szimbóluma volt. Ugyanezen emberek felnőttként látták társaikat sétálni a holdon, és öregkorukban minden bizonnyal embereket látnak majd sétálni a Mars poros felszínén. Az új évezred előestéjén elmondhatjuk: egyetlen olyan generáció él az emberiség több millió éves történetében, amely átélhet egy ilyen fordulatot – ez a generáció él napjainkban.

Németh Csaba (2000)