Európai Uniós csatlakozásunk

Száz nap – ennyi van még hátra. 100 nap és Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja lesz. Hazánk 21. századi történelmének minden bizonnyal legfontosabb mérföldköveként emlegetik majd a későbbi korok 2004 május elsejét. Az öreg kontinens szívéből, a Kárpát medence közepéről egy alig tízmilliós nép belép oda, ahová több mint ezer esztendős történelme, gyökerei, kultúrája mindig is kötötték – Európába. Több ezer esztendő után először fordul elő, hogy harcok és véráldozat nélkül rajzolják át a kontinens térképét, hiszen eztán 25 ország között már eltűnnek a határok. Politikusok és politológusok, szociológusok és közgazdászok, történészek és filozófusok sok éven át elemzik és értékelik majd a csatlakozás hazánkra gyakorolt hatását. De vajon mit adtunk már és mit viszünk még mi az unióba? Szentgyörgyi, Kertész vagy épp Sinkovics kezdheti a sort… De a fejlődő gazdaságon, a kibontakozó demokrácián és az erősen globalizálódó társadalmon túl a mindennapok szorgos munkájában az uniós gondolatokra meglehet csak fáradtan legyintő kőművest, villanyszerelőt, karosszéria lakatost és bortermelőt viszünk az EU-ba. A gazdaság kicsiny egységeit képező, de az egészben magának nagy szeletet követelő kis-és középvállalkozói szférát, munkáltatót és munkavállalót. A kétmilliós fővárosból és az alig félezer lelket számláló vasúttól és autópályától messze fekvő kis településről egyaránt. Vállalkozókat, akik bármilyen területen, bárhol is tevékenykedjenek a csatlakozással a világ második legnagyobb gazdasági közösségének részévé válnak. Soha vissza nem térő, történelmi lehetőség előtt állunk, a gazdaság, a jogrendszer és a társadalom számára is új távlatokat nyitó Uniós csatlakozás azonban felkészülést igényel – száz napunk van még erre. Így hát nincs vesztegetni való időnk.

Németh Csaba

(2004 február)